|
A Smoodook akárcsak az emberek sok
évezredes múltra tekintenek vissza. Otthonuk egy távoli galaxis,
ahol megannyi különös bolygót belaktak már. Van olyan bolygójuk ami
csupa tűz, egy másikon számunkra elviselhetetlen viharok tombolnak,
de olyan is akad, ami a föld szakasztott mása. Ezért is lett
bolygónk a kalandvágyó Smoodook úti célja. Noha egy másik galaxisból
jöttek, nem kell félnünk a Smoodooktók. Az sem kizárt, hogy leckét
vehetünk tőlük emberségből... Akárcsak az emberek között van vidám
és mufurc, kíváncsi és játékos, szenvedélyes és szeszélyes. Tudnak
szeretni és barátkozni, egyedül a háborúskodás áll távol tőlük. -
ezért is lehetnek olyan jó barátai a gyerekeknek. Ismerd meg
valamennyik történetét, és keresd meg köztük a te saját igazi dundi
barátodat. A smodook árai a mindenjátéknál: 3.990ft/db |
|||
Robot sokan bűnözőnek tartják, mert ha kell neki valami nem kérdez csak elveszi, akár egy igazi rabló. Az igazság azonban az, hogy ahonnan származik, ott olyan rémesen fúj a szél, hogy csak maszkban lehet leviselni, és az ottaniak mivel alig hallják egymás szavát, nem fecsérlik az erejüket holmi "kéremekre" és "köszönömökre". Rob tehát nem gonosztevő, még csak neveletlen se, csupán ezt a viselkedést szokta meg. Nagyvonalúan továbbadja a mások és saját holmiját annak, aki jobban rászorul, mint ő. Amolyan modern, szófukar Robin Hood ő. A múltkor is rám tukmálta az uzsonnáját, hiába mondtam, hogy neki is ennie kell valamit... Bár minden maszkos útonálló ilyen lenne! |
Cherie egyetlen dolgot szeretne, sok-sok szeretetet. Világ életében olyasvalakit keresett, akitől egy életre elég szeretetet kaphat. Bárkinek odaadta a szívét és kitartóan kereste az igazit. Sajnos újra meg újra csalódnia kellett, így idővel elhatalmasodott rajta a keserűség. Nem adta oda a szívét fűnek-fának, inkább fogta és elhajította jó messzire. Úgy érezte csak egy dologra tanította meg az élet: hiába teszed ki a lelked nem várhatsz hálát érte. Ekkor azonban csodálatos dolog történt! Egy másik Smoodoos Cherie megtalálta a szívet és első látásra beleszeretett a tulajdonosába. Cherie ekkor rádöbbent, hogy a szerelmet nem kell keresni, és nem lehet megvenni, se kicsikarni - elég egyszerűen csak várni rá. |
Hero úgy fest mint egy igazi
szuperhős: van libbenő köpenye és nagy s betűje a mellkasán. Más
szuperhősökkel ellentétben Hero nem akarja megmenteni a világot!
Legfeljebb csak apránként... |
Pure első látásra meghökkentően fest: zöld test és azok a kis csápok... Mi több, ha valami nem tetszik neki, nyáladzani és köpködni kezd - tisztára mintha egy másik bolygóról jött volna! Onnan is jött. Pure világa ami egy távoli univerzumban van, pontosan úgy fest mint a föld egykor régen. Őszintébben, normálisabban mennek ott a dolgok, fontoskodás és handabandázás nélkül. Az ottani közvetlen stílust mi furcsának érezzük, pedig aligha jó nekünk, hogy magunkba folytunk mindent, és szenvedünk attól a bizonyos furcsa szorítástól a gyomrunkban. Pure gond nélkül kiad mindent magából. Senki nem tud haragudni rá, olyan kedves és őszinte. |
Camoo hihetetlenül félénk, kerüli a feltűnést, és akkor elégedett, ha az álcája jól működik. A szülei sem igen vették észre őt otthon, mert mindent amire kérték, szó nélkül megtett. Végül Camoo rájött, hogy már önmagát sem látja meg a tükörben, annyira jól elrejtőzött. Amikor úgy döntött új életet kezd: őrültségeket fog csinálni, hogy mindenki lássa és csodálja! Összegyűjtötte minden bátorságát, és levetette a világot jelentő álcát. Ettől annyira felszabadult lett, hogy mára szokásává vált: ha rátör ez az érzés, muszáj valami feltűnőt tennie. Aztán gondol egyet és már nyoma sincs... Ha pedig túl forró a helyzet, újra álcába bújik, és már el is tűnt a szemünk elől. |
Születésekor Posh pontosan olyan volt mint a többi újszülött Smoodoo. Aki viszont ma látja, a sok ragyogástól, csillogástól elkápráztatva azt hiheti, ő a legnagyobb primadonna, aki valaha a Smoodook földjét taposta. Posh nem akart különleges külsőt, mégis más volt mint a többiek. Ezt azért tudta magáról mert a nagyanyja egy nap rábízott egy titkot. A tiktok az volt, hogy milyen gazdag ő: gazdag együttérzésben, megértésben, szívmelegségben. És minnél többet ajándékoz ezekből másoknak annál gazdagabb lesz. Az tán Posh észrevette, hogy valahányszor segít valakin, vagy ha csak ott van, mikor szükség van rá, egy csillogó gyényánt tűnik fel a testén. Ma is csak ő és barátai tudják, honnan származnak a drága ékkövek. Olyan belső értékeket jelölnek, amelyek náluk sokkal többet érnek. |
Smoky lobbanékony alkat, a szó szoros értelmében csupa tűz. A születésnapján ő nem elfújja, hanem meggyújtja a gyertyákat, és ha bepöccen, már hívhatod is a tűzoltókat! Van ugyanis egy rossz tulajdonsága: meleg helyzetekben kiereszti a tüskéit, és tüzet okád. Nem csoda, hogy sok gyerek fél tőle - elvégre ki akar haverkodni egy két lábon járó vulkánnal? Mivel mindenki kerülte Smoky sokáig egyedül mozgott. Azután megismerkedett néhány figurával, akik nem ilyedtek meg tőle és kíváncsiak voltak milyen is ő valójában? Azt látták, hogy a tüskés páncél alatt egy jámbor Smoodoo rejtőzik, aki egyszerűen csak allergiás a stresszre. Ha nyomás alá kerül ki kell engednie a gőzt, különben megpukkadna. Smoky ezzel együtt hű barát, és ha megint sárkányt játszana, hűtsétek csak le egy vödör vízzel. |
Loony a vidám Smoodook egyike, tréfára csínyre sosem rest. Olyan helyről érkezett ahol bűn volt a lazaság: mindenki rettentően komolyan vette az életet., és kizárólag komoly dolgokról beszélt. Képzelheted milyen rossz volt ott Loonynak. A füle is ettől lett olyan nagy és piros, hogy édesapja számtalanszor meghúzta csintalansága miatt. Loony nem akart besavanyodni, így hát megszökött otthonról, és ma már senki nem rója meg a vicceiért. Arra is rájött, hogy tapsifülével mókás dolgokat tud csinálni: csomót köthet rá, helikopterezhet vele és így tovább. Egyes Smoodookat megfertőzött a jókedvével - őket könnyű felismerni, hisz ahol felbukkan Loony vagy bármelyik cimborája, ott mindenki jobbra-balra dől a kacagástól. Engem is jól megtréfált Loony egy pukipárnával... de az egy másik sztori. |
Pace-t a ritmus élteti. Kisbaba kora óta rá van hangolódva a muzsikára, és nemcsak táncolás, de például zuhanyozás és rendrakás közben is muszáj dallamokat töltenie magába. Azt is elárulom miért olyan fontos neki a zene: mert szívritmus-zavarral született. Nem életveszélyes a dolog, de mindig kell, hogy legyen egy tempó, amihez a szíve igazodhat. Pace tehát azért habzsol mindent, ami zene, hogy kitalálja, mikor mire dobogjon a szíve. Ha épp nincs formában, annak csak az lehet az oka, hogy rossz gombot nyomott meg a lejátszón. De ne félj, vérbeli profi, hamar megint visszazökken a jó ritmusba. |
Nate igazi természetőrült. Lelkes szószólója mindennek, ami él és áll ás nő . Még azt is a fejébe vette, hogy képes az időjárást befolyásolni, és így ideális körülményeket teremteni imádott növényei számára. Egyébként régebben a növények semmit sem jelentettek Nate-nek. Épp csak nem kedvelte az esőt s, hogy jó meleget csináljon magának, feltalálta az égsugárzót. A végén azonban megunta a dolgot, és a növények is kókadoztak már a sok napsütéstől. Azonban még mielőtt nagyobb baj lett volna, Nate esőre váltott. És láss csodát! A kövér cseppek felvidították őt, mert hírtelen megértette, hogy egyformán fontos napfény és eső, a világosság és sötétség, cukor és só. Nem lehet meg egyik a másik nélkül, és keverékük ízesíti meg az életet. |
Sky mindig tele van őrültebbnél őrültebb ötletekkel. Képtelen leállni, de még csak lassítani sem tud - az ember úgy érzi magát mellette mintha végtelenített pályájú hullámvasúton ülne. Vannak akik az elviselhetőnél pár fokkal hevesebbnek tartják Sky temperamentumát. A barátait is sokszor magára haragította már, mert ha valami nem úgy van ahogy ő szeretné, nagyon bepöccen és olyankor kiszaladnak a száján sértő mondatok. De mivel különben jó fej és nem lehet unatkozni mellette, mindig vissza tudja hódítani barátait. Mostanában, ha úgy érzi felmegy benne a pumpa, ökölbe szorítja apró Smoodoo- mancsát, elszámol 10-ig és közben átgondolja, ér-e annyit az egész, hogy összekapjon miatta valakivel. |
Bigg aranyláncos rapper, a hip-hop az élete. Sokan ismerik a húzós szövegeit, és a barátai igazi nagymenőnek tartják. A legendásan laza Bigget csak az igazságtalanság tudja kihozni a sodrából- például ha olyasvalakit bántanak, aki nem tud védekezni. Ha ilyet lát nem hagyja annyiban, ha törik, ha szakad helyre teszi a dolgot. Bigg élvezi, hogy nagymenő lehet,, de nem száll a fejébe a dicsőség, mert tudja milyen fontos dolog a tisztelet. Sokszor hallani tőle az aranyszabályt: ha nem tisztelsz másokat, ha goromba vagy, ne is álmodj róla, hogy téged bárki is tisztelni fog. |
Sporty sokáig magányos volt, mert egykeként nevelkedett. A szülei számára első és legfontosabb volt, mindig azt hallotta, hogy nincs még egy olyan gyerek a világon mint ő. A születésnapjára egy olyan mezt kapott, amin egy nagy kövér 1-es díszelgett. Sporty nem tudott örülni az ajándéknak, mert egyáltalán nem szeretett első és egyetlen lenni. Szívesebben lett volna sokadik egy sor testvér között. Egy napon amikor épp szomorúan bandukolt új mezében a sportpálya mellett, megszólította őt néhány másik Smoodoo, akik éppen focizni készültek. Az egyik srác aki ugyanolyan mezt viselt mint ő , beválasztotta őt a csapatába! Sporty akkor rádöbbent, hogy bár mindenki "egyedi egyed", senkinek nem kell egyedül lennie. Azóta igazi csapatjátékos és nem teljes az együttes nélküle. |
|||